Add tovább

„Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” (Lk 6,38)

Este hazafelé, szinte mindig behívnak pár szóra. Kis esti beszélgetésre. Kedves nyugdíjas pár. Jólesik a munkás nap után leülni, elbeszélgetni. Erről-arról. S minden évszakban más a hangulat. Télen, mikor már korán sötétedik, s duruzsol a kályha, ősszel, az esők, s lombhullás idején, diót pucolgatva. Majd nyáron, késő estig az udvaron üldögélve. Gyakran megesik, hogy ott fognak vacsorára. Eleinte szabadkoztam, majd hozzászoktam. Olykor viszek én is ezt-azt, bár oly sok mindent nem sikerül. Önellátóak szinte mindenben: tavasztól őszig a kertben szinte mindent megtermelnek, van befőzés, majd szüret és pálinkafőzés, a baromfiudvar ad húst és tojást, s aztán ott van még ráadásnak a disznóvágás. Néha lelkiismeret furdalás vesz erőt rajtam, mivel is viszonozhatnám a sok jót, amit tőlük kapok. A jó szót jó szóval, figyelmességet a figyelmességgel. De mindazt, mi mindeddig torkomon leszaladt? Hát megkérdeztem. S a válasz meglepő volt. „Nekünk semmivel.” – mondta a házigazda. „Van itt minden, jó szívvel adjuk. Ha valaki betér, és kér, annak is adunk. Nem nekünk kell ezt meghálálni, hanem majd annak, akit a Teremtő küld.”

Megértettem. Ők szívesen látnak, jó együtt lenni, beszélgetni, öröm asztalközösségben lenni. Ám a szívességet itt viszonozni nem tudom. Nem is kell. Majd máshol. Valakinél. Akit nekem kell megvendégelnem, segítenem, vagy bármit, amit élete megkíván.

Milyen csodálatos. Nem vagyunk szolgalelkületű pitiánerek. Akik feljegyzik, kinél, mit ettek, s azt kínosan pontosan viszonozzák, méricskélve, nem többet, nem kevesebbet. S akik felírják, mit adtak, s ők is azt várják vissza.

Nem leszünk egymás lekötelezettjei. Csak barátai. Ami lehetővé teszi, hogy a jót, amit kaptam egy helyen, azt egy másikon kamatoztassam. Tudást, ötletet, anyagiakat így cserélgetjük egymás között. Nem nézve mértéket, csak szándékot. A másik ínségét, szűkségét, s ha tudom, azt kielégítem. S nem attól várok viszonzást. Más dologban máskor én leszek ínségben, s valaki, aki teheti – akár ismeretlenül is – majd megsegít.

Csak ne szakadjon meg a lánc! Add tovább!

Ünnepek után

Ünnepek után – azaz napkeleti bölcsek hazafelé

…s ahol megálltak, nagy örömmel beszéltek a Gyermekről …

Régi közhely, hogy az ünnepek után minden visszatér a megszokottba. Jönnek a szürke hétköznapok. Sőt! Ha elmúlik karácsony, a szeret lángja halványabban ég. (Nos, ez is megérne egy tanulmányt, hogy milyen szeretet az, ami az ünnepen erős csak? Az tán nem is szeretet, hanem érdek, megszokás, vagy valami hasonló.)

De vajon tényleg a megszokottba tér-e vissza? Hiszen az ünnep pont azért van, hogy mássá tegyen, megfrissítsen. Még akkor is így van ez, ha munkánk nem változik meg, s formailag az eddig megszokottba térünk vissza. Formailag. De lelkileg?

Az ünnep a megállás, odafigyelés, és köszönet állapota. A megtett út lezárása, annak minden örömének csokorba gyűjtése, terheinek letétele. S hálaadás a megtett útért. Pihenés és megerősödés is egyben. Megerősödés egymás iránti és Isteni iránti elkötelezettségünkben. Fontos ez a megerősödés, mivel a munkás úton tulajdonképpen naponként mindenki végzi a maga feladatát. Így az esti találkozás, a hétvégi családi együttlét kiemelten fontos. Ezek azok a pillanatok, ahol megosztjuk a hét tapasztalatait, ahol megpihenünk egymásban, s erőt s bátorítást kapunk egymástól a folytatáshoz. Áldottak a hétköznapi ünnepek is: egy jeles nap, születésnap, vagy csak egy ráérős családi vacsora. Mert az ünnep belső lényege mégiscsak a találkozás, az abban való jóleső elidőzés. Ezért fontosak napi imáink mellett a vasárnapi közös ünnepek, s a munkanapra eső ünnepek is.

A nagyobb ünnepek azonban többek ennél. Teljesebb idő van a pihenésre is, a teljesebb idő egymásra is. Ezek nagyon meghatározó események lehetnek. Ilyenkor az egész család együtt tud lenni, elidőzgetni. Ha jól ünneplünk, s a belsőre figyelünk, s nem terheljük le magunkat nagyon a készület külsőségeivel, megtapasztaljuk, hogy megváltoztat az ünneplés. Többé, gazdagabbá tesz. Évről évre. Így a visszatérés a munkás időszakba nem egyszerűen kipihentebben és megerősödött lélekkel történik, hanem bölcsebben is. Istentől kapott bölcsességgel, örömmel, és lelki szilárdsággal. S majd ebből kopik a terhelések közben, belül mégis kitartóak és szilárdak maradunk.

Amikor a napkeleti bölcsek hazaindultak, örömteli, ujjongó volt szívük. Ráadásul minden aggódás, gond és félelem is elhagyta őket, mert már tudták, itt a Megváltó, EMMÁNUEL, a velünk lakó Isten. Mély megnyugvással ültek tevéikre, s messzire révedő tekintettel keltek útra. Ám ahol megálltak, csodálkozva nézték őket. Mosolygott szemük, ragyogott életük. S aztán csak beszéltek a gyermekről mindenkinek, s amerre elhaladtak, hát mindenkinek mosolygóvá lett tekintete, szívük pedig reménnyel telt meg. Majd ők is továbbadták. Később a hegyi beszédnél, a jeruzsálemi bevonulásnál már maguk mentek el, mert tudták, a rabbi nem egyszerű tanító, mert „úgy tanít, mint akinek hatalma van”. Mert Ő az Emmánuel, a megígért Messiás Király.

Új rovatok

hetigondolatok_oszi-merengesAdvent első hetétől új rovatok jelennek meg honlapunkon. Mindkettő a lelki elmélyülést és az imaéletet segíti. Az egyik a Heti Gondolatok az adott időszak vasárnapi gondolatköréhez kapcsolódik, s így próbál valamiféle irányt megfogalmazni a hétköznapokra. Emellett az egyházközség facebook oldalán adventben minden hétköznapon, a többi időszakban hetente két alkalommal szövi tovább a heti gondolatokat. Mintegy kibővítve, részletezve, el-elgondolkodva a főtémán. Mindegyikben közös lesz a gyakorlatiasság: a lelkiélet ismert, kevésbé ismert, vagy elfeledett gyakorlatainak ismertetése.

galaxisEmellett a meditációt (Isten jelenlétében való elmélkedést) segítheti a csillagászattal és költészettel foglalkozó rovatunk. Bízunk abban, hogy a teremtett világ szépségének szemlélése sok örömöt, és lelki elmélyülést ad majd minden olvasónak.

Hajnali szentmisék

hajnali-miseKicsit kótyagos még az ember kora reggel. Ki sem pihenhetjük magunkat igazán, ám nem a test, a lélek fáradt ki totálisan. Nyűg a reggel, semmi öröm, s a nap végét várjuk, mint a római birodalomban a rabszolgák. Olykor van némi fellélegzés, némi öröm is, de alapjában véve sokan elégedetlenek vagyunk. Ki is mondjuk sokan: „nem ilyen lovat akartunk!”. („Anyám könnyű álmot ígért.”)

hajnali-mise5Többször tapasztaltam, ha korábban kelek, s van időm egy teára, de még inkább a bensőséges imára, a nyűg tovatűnik. Krisztus Jézus derűvel és reménnyel erősít meg. A test lehet, hogy fáradt, de a lélek békés, s derűs. Advent ennek a tapasztalatnak gyakorlóideje. Ráadásul közösségben, együtt másokkal, megterhelt sorstársakkal. Másként telik a nap, s másként fejeződik is be. A Teremtő világossá teszi a szívünknek mély sötétségét, „hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje.” (Lk 1,79)

hajnali-mise3Szeretettel várunk mindenkit a rorátékra, a hajnali szentmisékre!

November 28-tól minden hétköznap reggel 6 órakor
a Flüel-i Szent Miklós (Nővérek) Templomban.

A szentmise után egyszerű reggeli, a nővérek kiváló gyógynövényteája, kávé és sütemény vár mindenkire.

Pannonhalmán jártunk

Szent Mór püspök ünnepén jónéhány egyházmegyés paptestvérünkkel, és az ország minden területéről érkező paptársunkkal vettünk részt Pannonhalmán egy lelkigyakorlatos találkozón. Nekünk, pécsi egyházmegyéseknek (s a kozármislenyieknek kiváltképp) nagy öröm volt mindez, hiszen egyházmegyénk második püspöke és egyben társvédőszentje volt Szent Mór. Az alkalom azért is különleges volt, hiszen Szent Mór Pannonhalmán tanult, ott volt szerzetes és apát, s innen érkezett hozzánk az egyházmegyébe.

pannonhalma_szent-marton-ereklyeMásrészt Pannonhalmán őrzik Szent Márton püspök egyik ereklyéjét (a másikat Szombathelyen), s a jubileumi évben lelkileg még elgondolkodtatóbb volt e két szentéletű személy élete. Pannonhalma Szent Márton hegye volt, a tövében elterülő falu egykoron Győrszentmárton. (A Pannonhalma Guzmics Izidor (1786–1839) bencés szerzetes, bakonybéli apát 1824-es névalkotása volt.)

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Dr. Várszegi Asztrik püspök-főapát köszöntötte a résztvevőket. (Asztrik atya este már a pécsi székesegyházban vett részt a Szent Mór ünnepen.)

Majd a nap kiemelkedő pontja Urban Federer svájci bencés apát rendkívüli előadása volt. Péter életpéldáján keresztül elemezte Európa mai helyzetét, lelkületét, az egyház és a társadalom reakcióit, félelmeit. Előadása nem egyszerűen elemző, hanem utat mutató is volt. Jézus Krisztus személyére irányítva figyelmünket, a végső és legfőbb kérdés az volt: „Van-e bennünk remény? Mi a mi reménységünk?”.

pannonhalma2Az előadásról kisebb csoportokban beszélgettünk, majd közösen imádkoztuk a zsolozsmát az ősi bazilikában Szent Márton ereklyéjénél. Délután különféle műhelymunkákon vettünk részt, mi pécsiek Konrád testvér vezetésével a „Kulturális tevékenység és misszió” szekcióban munkálkodtunk. Hosszú, nehéz, de tartalmas beszélgetés volt.

Az egész nap eseményét a vesperással (esti dicséret) zártuk, melyben a magyar népért, és a magyar egyházért fohászkodtunk.

Köszönjük a Teremtőnek, hogy részt vehettünk ezen az eseménydús lelki programon! Reméljük, hogy mindannyiunk javára válik!

Maurus

Van-e hát okunk csüggedni, ha oly lelkes hitvallók nyomában lépdelhetünk, mint Szent Mór püspök? Azt az utat járjuk, melyen ő járt. Elsősorban a krisztusit. Ám egész nemzetünk hálát ad Istennek az ő hitvalló életét szemlélve. Ezt mutatja az is, hogy 1070-ben bekövetkezett halála után csak 1848-ban nyilvánítja hivatalosan is szentté Boldog IX. Pius pápa az évszázadokon át jelen lévő tisztelete miatt. A jóváhagyó bullában IX. Pius a következőket írta: „életének nyilvánvaló szentsége halálától fogva méltán részesült a hívek részéről nyilvános egyházi tiszteletben: bár a régi kort sok homály fedi, bár az országot ért sok csapás folytán a régi magyar egyház emlékei csaknem mind hiányoznak, a történelemből és a hagyományokból ennyi világos. Azt pedig, hogy a tisztelete mindmáig fennállt, bizonyítja mindazoknak az íróknak egybehangzó tanúságtétele, akik Mórról úgy emlékeznek meg, mint boldogról és szentről…”

Nekünk, pécsi egyházmegyében élőknek pedig még kedvesebb hitvalló Maurus, hiszen egyházmegyénk második püspökeként azt a közösséget építette vezette, melynek most mi vagyunk utódai. Életpéldája nem csak lelkesít minket, hanem tanulunk életéből, miképpen lehet örömmel járni a Krisztus útján. Főleg a zűrzavaros, nehéz időkben, ami neki osztályrészül kijutott.

pannonhalma1Az első magyar diák, és az első magyar író. S talán a magyar püspökök közül is az első. Pannonhalmi illetve Pécsi Mór 1000 körül született. Gyermekkorában került Szent Márton hegyére, a mai Pannonhalmára, ahol a bencések nevelték. Felnőttként a szerzetesi életet választja, ekkor kapja a Maurus, Mór nevet. Ágoston Julián ciszterci szerzetes Pécsett remek regényt írt életéről Esteván címmel. Ebben úgy ábrázolja Mórt, mint iniciáléfestőt, kódexmásolót. Ezzel ábrázolja lelkületét, amelyet Szent Imre legendájából ismerünk, s melyet megerősít az a tény is, hogy a XV. századi misekönyvek egyértelműen szentként említik, s neve a martirologiumokban is szerepel. Nagy türelem, kitartás és szorgalom, művészi érzék kellett ahhoz, hogy könyveket lemásoljanak, s az oldalakat különlegesen szép ábrákkal díszítsék. Ebben a csendes munkában Maurus pontossággal és nagy művészi hozzáértéssel alkotott. Szinte minden ecsetvonással az Istent akarta szolgálni azáltal, hogy az Ő szépségét tükrözze alkotásaiban. Alázatosságban, imádságban és munkában dicsőítette valóban az Istent. Olyan kitartó és örömteli módon, hogy a bencések apátjukká választották. Képessé tette a Teremtő, hogy szelídségben, de határozottsággal szerzetestársait vezesse, terelgesse, életüket tanácsaival, törődő atyai lelkülettel segítse. S ennek forrása és alapja a Szentírás szívvel értő olvasása, az Oltáriszentség szemlélése és vétele, s az elmélyült ima, az Isten jelenlétében való elmélyülés volt. S ebben a mély és csendes szelídségben Szent Imre herceg ismerte fel az igazi tehetséget. Amikor Maurust hét csókkal köszöntötte, mindenki előtt kinyilvánította, őt tartja a legalázatosabbnak és legtisztábbnak. Oly szívesen merült el Isten csodálatosságának szemlélésébe, hogy a király szavára sem hagyta abba az éjjeli imát. Olyannyira belefeledkezett az Isten dicsőítésébe, tán észre sem vette az ugyancsak szentéletű, s imában buzgó királyt maga mellett. Majd pedig István király életszentségét, tisztaságát és személyének nagyságát tapasztalva 1036-ban nevezi ki püspöknek Pécsre. S a kolostor csendjéből kilépve Maurus élete arról tanúskodik, hogy bátorsággal és tettrekészséggel egy egyházmegyét is tud vezetni. Tud szervezni, a tettek mezejére lépni. Természetesen továbbra is imádságban szolgálja az Istent, mert tudja, hogy a tevékenykedés Isten ereje és szeretete nélkül nem nagyon viszi az embert előre élete útján.

Átvészeli a pogánylázadást 1046-ban, amely sok püspöknek, köztük Szent Gellértnek is vértanúhalált hozta meg, majd I. András koronázásakor egyike volt a három koronázó püspöknek. Kézjegye látható a tihanyi alapítólevélen 1055-ből. Valószínű, hogy a szekszárdi bencés apátság alapításánál is jelen van, s ugyanitt temeti 1063-ban I. Bélát. Pécsett Salamon és Géza herceg 1064-es kibékülésekor, ahol Géza saját kezeivel helyezte a koronát saját fejére, Salamonnak ajándékozza András remete ciliciumának (vezeklő övének) egy darabját. Kis idővel ezután kezdi el megírni az első magyar legendát latin nyelven Szent Zoerárd (Szórád) Andrásról és zobor-hegyi Szent Andár és Szent Benedekről, az ún. Zobor-hegyi remetékről, kikkel személyesen is találkozott.

Az örök élet kapuján 1070 körül lépett be Pécsett. (Ezért is szentelték a kozármislenyi templomot az Ő tiszteletére, hiszen alapjait 1970-ben, halálának 900-dik évfordulóján rakták le.) IX. Piusz pápa 1848. augusztus 4-én jóváhagyta és megerősítette nyilvános egyházi tiszteletét. Az 1849-es pécsi püspöki körlevélben hirdetik meg az örömhírt: „IX. Pius pápa Mórnak, a 11. századi pécsi püspöknek nyilvános tiszteletét elrendelte és életbe léptette. Szent Mór hitvalló és püspök egyházi ünnepét évente az egész pécsi egyházmegyében a szerzetes templomokban is szentmisével és zsolozsmával október negyedik vasárnapján kell megülni.” Az ünnepet később, 1913-ban október 25-re véglegesítették. XI. Piusz pápa 1925. december 4-én a pécsi egyházmegye társvédőszentjévé nyilvánította.

Az jelentős egyházszervezői munka mellett püspöki-pásztori tevékenysége még inkább jelentős volt, élete fontos példa számunkra abban, hogy megtaláljuk saját életünkben a tevékenység és az imádság helyes arányát. Megtanulni a csendben levés művészetét, az Istenre való odafigyelés sokszor nehéz, ám örömteli tudományát! S a szeretet igaz tettei által vezetgetni, boldogítani másokat. Csak akkor tudunk igazán jól tevékenykedni, ha az Isten segítségét is kérjük. Ha minden tevékenységünkre áldást kérünk. Ha minden cselekedetünk megelőzője, sőt forrása az elmélyült ima, a Krisztus Isten szeretetével való töltekezés az elvonultság termékeny csöndességében. Akkor mi is olyan szelídséggel, és nagy türelemmel tudunk élni, mint Maurus püspök. Nagy tetteket csak akkor tudunk megvalósítani, ha felismerjük kicsinységünket, gyengeségünket s van bátorságunk segítséget kérni Istenünktől. Élete arra is rámutat, hogy rendelkezzünk bármilyen adottsággal, tudnunk kell, hogy a társunktól is segítséget kell kérnünk. Azaz egymást segítve tudunk csak előre lépni. A saját magam tehetségét az egész közösség örömére használhatom, de én magam is rászorulok arra, hogy más tehetségének gyümölcsét élvezzem. S így válhatunk valóban kitartó, tevékenykedő, s mégis szelíd Krisztuskövetőkké! A Szentírás azt mondja, hogyha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad az építő! S a lábunk akkor marad meg az egyenes úton, ha közösségben áldjuk az Urat! Maurus püspök példája buzdítson minket, hogy megértsük mindezt, s az ő kitartása lelkesítsen minket! Lelkesítsen, hogy lássuk: mindez nem lehetetlen küldetés, hanem megvalósítható és örömteli kaland.

Korona Mislenyben

Minden ősszel és tavasszal az esperesi kerületek (az egyházmegye kisebb „tájegységei”) lelkipásztorai összejönnek, hogy a közös programokról, tennivalókról beszélgessenek, tervezgessenek. A helyszínek változók, minden alkalommal egy-egy másik plébánia ad otthont az összejövetelnek (abc – sorrendben): most, hosszú idő után a Kozármislenyi Plébánia.

Plébániaépületünk egy régi családi ház, így nagy kérdés volt, miképpen tudunk majd elférni. Külön köszönet az egyházközség tagjainak, akik a munkaidejük után esténként majd’ egy héten keresztül pakoltak (el és össze), átrendeztek, helyet teremtettek. Így a legnagyobb helyiségben mindannyian elfértünk, mintegy 18-an.

A találkozót zsolozsma imádsággal kezdtük a Szent Mór plébániatemplomban, majd rövid uzsonna után a megbeszélés kezdődött. Ennek témái között szerepelt az hitoktatás kérdése, főleg annak fényében, hogy a plébániai hitoktatás és egyéb egyházközségi programok miképpen tudnak együtt megvalósulni. A gyermekek és szülők leterheltsége mellett, miképpen tudunk lelki és lelkesítő eseményekkel frissíteni, megújítani őket (és magunkat). Szó volt a kórházlelkészség megszervezéséről. Noha eddig is minden kórháznak megvolt az ellátó plébániája, egy közös kórházlelkészség koordinálása esetleg még hatékonyabbá tehetné nemcsak a kórházak, hanem a szociális otthonok betegellátását is.

A mostani korona külön témája volt az esperes és a papi szenátus helyi tagjának megválasztása.

Az esemény egyszerű munkaebéddel zárult a Két Szekér Fogadóban.

Köszönet az egyházközség tagjainak a reggeli kávéért, és süteményekért!

SIKERREL ZÁRULT?

Különféle programok befejeződése után szoktuk olvasni a híradásokban: “sikerrel zárult”.
Nos, befejeződött őszi lelkigyakorlatunk, a IV. Ferences Fesztivál.
De sikerrel-e?

Ha azt nézzük, hogy a programok megvalósultak, a meghívott előadók előadtak, a szendvicsek-pogácsák elkészültek és el is fogytak, akkor minden bizonnyal azt mondhatjuk: sikerrel.

Ám, ha arra figyelünk, hogy valami mást kerestünk mi ezekben a napokban, mint programot, akkor a kérdés azonnal értelmét veszíti. A lelkigyakorlat olyan esemény, amely sajátos sűrítettségével (intenzitásával) hosszú távon szeretne “hatékony” lenni. Az elvetett mag és a magvető példázata világítja meg ezt számunkra. A Teremtő szeretne elültetni valamit bennünk. vagy emlékeztetni valamire. Vagy egyszerűen csak megfrissíteni.

Mi pedig szeretnénk érlelni a halottakat, tapasztaltakat. Egy-egy szót. Egy mondatot, ami megragadott és ahol le is ragadtunk. S majd ezekből lesz később valami:
siker, amikor sikerül valamit meg nem tenni: nem visszaszólni, nem összeveszni, nem elcsüggedni,
s még nagyobb siker: amikor sikerül valamit megtenni, sőt úgy megtenni, hogy észre sem vesszük, hogy tesszük, mert természetessé vált: örömmel ébredni, lelkesülten járni-kelni, bátorítást adni, megbocsájtani, nyitott szívvel járni.

Lelkigyakorlatunk keretében volt a bérmálás is. E szentségi esemény még erősebben irányítja tekintetünket a távlatok irányába: a Szentlélek vezetését elfogadni egy életen át azért, hogy egyre növekvő bölcsességgel egyre inkább krisztusivá legyünk.

Ezt a célt szolgálta a kirándulás is. Nem pusztán a szép látnivalók, finom ízek, hanem ezek megújító ereje, a töltekezés az örömben, a kirándulás testet fárasztó, mégis lelket pihentető és gazdagító mivolta, és legfőképp a közös együttlét a jövőben fog majd kiteljesedni.
Legfőként a közös együttlét. Hiszen együtt éltük át az imádság örömét, együtt élveztük az ősz kellemét, s együtt kacagtunk a buszon. Mindezekkel gazdagodva többi munkánkban már jobban tudunk együtt dolgozni, kicsit összekacsintva: tudod, mi együtt vagyunk.

A Kozármislenyi Szent Mór Plébánia tájékoztató oldala.