A lakossági észrevételeket, bejelentéseket az Önkormányzat egy elektronikus nyilvántartó rendszerben kezelné, ahol minden kozármislenyi lakos bejelentést tud tenni.
A felületen előre definiált témákban, a témához kapcsolódó egyedi űrlapon lehet beküldeni bejelentést/panaszokat/javaslatok. A bejelentéshez képeket, dokumentumokat is lehetne csatolni.
A felületen keresztül a bejelentés a lehető legrövidebb idő alatt kerül a témafelelőshöz, aki a bejelentéssel kapcsolatos intézkedéseket meg tudja tenni. A bejelentő a intézkedésekről a felületen kapna információt.
Szükség esetén a bejelentővel az ügyintéző kapcsolatot tartani, dokumentált módon.
Természetesen ez a nyilvántartó rendszer a telefonon, közösségi oldalon vagy akár SMS-ben fogadott bejelentéseket is tudná kezelni.
A bejelentő rendszer nem csak a lakosok érdekeit szolgálja, de a képviselőtestületnek is teljeskörű képet ad arról, hogy a városban hol, milyen problémák vannak. Arról is informálódhatnak, hogy az adott bejelentést mennyi idő alatt oldották meg.
Ez a bejelentő rendszer új szemléletet igényel a hivataltól, de a bevezetése mindenki érdekét szolgálná, hiszen így egyetlen bejelentés sem tűnhetne el a hivatali útvesztőben….