
December 1-én, vasárnap 13:00-kor a Merkantil Bank NB II őszi zárófordulójában Szentlőrincen lép pályára a Kozármisleny labdarúgó csapata.
A Szentlőrinc újonc az NB II-ben, ennek ellenére kiválóan szerepel a bajnokságban, jelenleg a tabella 5. helyét foglalják el, 4 pont hátrányban a Misleny mögött.
A Szentlőrinc tavaly NB III-as bajnokságot nyert, majd sikeresen vívta meg az osztályozót és került vissza a másodosztályba.
Waltner Róbert személyében egy NB I-et is megjárt vezetőedzővel erősödtek, de a szakmai irányítás tagjai is tapasztalt szakemberek.
A tavalyi keret szinte teljesen kicserélődött és az igazolásaik (szép számmal érkeztek, bő keret alakult ki Szentlőrincen) jól sültek el, rutinos meghatározó játékosok mellett fiatal, motivált labdarúgók érkeztek, akik a maradókkal együtt megtalálták a közös nevezőt a szakmai stábbal.
A Szentlőrinc a 10. fordulóban az akkori listavezető Kisvárdával azonos pontszámmal állt a 2. helyen, így jó szereplésük nem tekinthető Tiszavirág-életűnek.
A következő 2 fordulóban ugyan veszítettek, előbb a Kisvárdától kaptak ki hazai pályán, majd a Vasas otthonában, de ezek miatt nem kell szégyenkezniük, ezt követően legyőzték a Budafokot, majd Tatabányán végeztek 0-0-ra.
A két csapat földrajzi közelsége miatt mindenképpen helyi rangadónak számít az összecsapás, vélhetően nagyobb érdeklődés mellett zajlik majd a találkozó.
A vendég Kozármisleny még a Szentlőrincnél is jobban szerepel, mondhatni minden várakozás felett!
A HR-Rent Kozármisleny 14 forduló alatt 7 győzelmet aratott, 5 döntetlen mellett csak 2-szer veszített. Gólarányunk is imponáló: 24 rúgott gól mellett csak 16-ot kaptunk, a +8-as gólkülönbségnél pedig csak a listavezető Kazincbarcika rendelkezik jobb mutatóval.

A tavalyi félévkor (akkor 17 forduló jelentette a fordulást) 4. helyen álltunk, azzal a különbséggel, hogy akkor a Győr és a Nyíregyháza nagy előnnyel állt az 1-2. helyen.
Idén sokkal szorosabb a tabella eleje. Az 1. helyezett Kazincbarcika 27 pontos, a Kozármisleny 26 ponttal második. A magára találó Vasas 25 ponttal feljött a 3. helyre, míg a pár fordulóval ezelőttig listavezető Kisvárda 4. (25 ponttal) és őket követi a Szentlőrinc 22 pontjával.
Az biztos, hogy 4. helynél idén sem zárunk rosszabb pozícióban, de jó esély van arra, hogy első alkalommal az NB II dobogós helyén zárjunk egy félévet.
A múlt héten kiállított Kócs-Washburn Erik 1 meccses eltiltást kapott, így ő nem léphet pályára, azonban Kiss Balázs letöltötte eltiltását és ő bevethető lesz.
Pinezits Máté és stábja, ahogy egész ősszel is, úgy ezúttal is felkészül ellenfeléből és a lehető legjobb taktika megválasztásával szeretnék megörvendeztetni a vélhetően szépszámú mislenyi szurkolót!
A motivációval biztosan nem lesz probléma, a csapat mentálisan erős, jó fizikai paraméterekkel rendelkezik, de mindig van egy ellenfél is, amely fölé kell kerekedni!
Az idei évben is kiváló góllövő formát mutató Kirchner Krisztián 12 góljával vezeti a Merkantil Bank Liga NB II góllövő listáját de mégis csapat szinten vagyunk jók, hiszen egymást önzetlenül szolgálják ki a társak, mert fontosabb a csapat eredményes szereplése, mint az egyéni érdekek.
Az előző fordulóban Pesti Zoltán remek teljesítménnyel rukkolt elő, nem volt számára elveszített labda, nagy elánnal vetette magát a küzdelembe és gólja mellett kiharcolt egy 11-est és egy kiállítást is, nem véletlenül került be a forduló válogatottjába.
A jó egyéni teljesítmények összeadódnak, mert a Kozármisleny ereje a csapatban, a csapategységben van, ez és a kiváló szakmai munka repíti a csapatot!
Bízunk benne, hogy ez a lendület Szentlőrincig is kitart és akkor egy fantasztikus őszt zárhatunk!
A találkozót Gaál Ákos vezeti, tartalék játékvezető Papp Ádám lesz, asszisztensként Király Zsolt és Kulman Tamás működik közre – írja a kozarmislenyfc.hu.