
Vasárnap 14:00-kor Békéscsabán kezdi meg szereplését a Kozármisleny listavezető együttese – írja a kozarmislenyfc.hu.
Az őszi fordulókat követően a Kozármisleny szereplésétől volt hangos a sportmédia: az egyik legkisebb költségvetésű klubként, a lehetőségek és körülmények tekintetében pedig szinte biztosan a mezőny végén elhelyezkedve szerepeltek nagyszerűen a kék-fehérek. Sok NB III-as csapat is biztosan jobb infrastrukturális körülményekkel rendelkezik, hiszen együttesünk nem rendelkezik füves edzőpályával, így nagy logisztika megoldani, hogy megfelelő minőségű borításon tudjon készülni a gárda.
Szerencsére a kozármislenyi városvezetésnek és az MLSZ kedvező döntésének köszönhetően tavasszal két edzőpálya építése is megvalósulhat, így ezen a téren nagyot léphetünk előre, nemcsak a felnőtt csapat de az utánpótlás labdarúgók is sokkal jobb körülmények között készülhetnek majd a nyártól.
Minden nehézség ellenére NB II-es labdarúgóink olyan eredményt értek el, amire soha korábban nem volt példa, hiszen az egycsoportos, 16 csapatos NB II-ben az őszi fordulók után a HR-Rent Kozármisleny végzett az élen. A kiesés elkerüléséért harcba szálló együttesünk hatalmasat alkotott, olyat, amire biztosan senki nem számított, a legmerészebb álmokban sem gondoltunk hasonlóra.
A sikerek ellenére a csapat és a labdarúgók a földön járnak, senki nem gondolja jelenleg, hogy verhetetlenek vagyunk, illetve hogy a mi keretünk lenne a legerősebb a bajnokságban, de az biztos, hogy a labdarúgók nagyon jó CSAPATOT és nagyon jó KÖZÖSSÉGET alkotnak, amihez remek szakmai munka és a játékosok részéről odaadó, alázatos teljesítmény párosul, ami ezt a CSODÁS őszt eredményezte.
Szerencsére a téli felkészülést is nagyon lelkesen és motiváltan csinálták végig a labdarúgók, reméljük ennek ugyanúgy meglesz az eredménye, mint a sok elvégzett őszi munkának.

A „tavaszi” NB II-es nyitányra Békéscsabán kerül sor, február 9-én, vasárnap 14:00-kor.
A házigazda együttes a bennmaradásért harcol, jelenleg 14., éppen bennmaradást érő helyen állnak, csupán 2 pontra a 15. helyezett Tatabánya előtt.
A két együttes őszi összecsapásán a 86. percben szerzett vezetést a lila-fehér alakulat Kozármislenyben, de szerencsére az utolsó pillanatokban Kirchner Krisztián góljával sikerült egyenlíteni, így döntetlenre hoztuk a mérkőzést.
Az őszi fordulókat követően 3 labdarúgó távozott Mislenyből, Beke Péter hosszú éveken keresztül erősítette együttesünket, de ősszel kevesebb játéklehetőséget kapott, így fájó szívvel, de elköszöntünk Bekszitől, aki a PMFC feljutásért harcoló együttesébe igazolt. Távozott két fiatal, Barkóczi Benedek, aki a Vasasnak lőtt nagyon fontos gólt, illetve a tavalyi év legszebb kozármislenyi gólját szerző Hegedűs Levente.
Érkezett Átrok Zalán a Budapest Honvédból, aki korábban 11 alkalommal pályára lépett az NB I-ben is, megfelel a fiatal szabálynak, hiszen 2005. január 1 után született. Lacza Alex pedig már NB II-es rutinnal is rendelkezik, pedig még csak 20 éves, a Győri ETO-tól érkezik kölcsönbe.
Erősítésnek tekintjük Kozics Barnabás visszatérését, aki szinte az egész őszt kihagyta egy sérülés miatt, de a téli felkészülést már a csapattal csinálta végig és teljes értékű labdarúgóként bevethető.
A csapat a felkészülési mérkőzéseken sok tapasztalatot szerzett, melyet reméljük, sikerül hasznosítani a bajnoki összecsapásokon is.

A téli edzőmeccseink eredményei:
Szentlőrinc (NB II) – HR-Rent Kozármisleny 0-1 Gólszerző: Máté
Budapest Honvéd FC (NB II) – HR-Rent Kozármisleny 2-1 Gólszerző: Pesti
HR-Rent Kozármisleny – Bijelo Brdo (horvát II.) 0-2
HR-Rent Kozármisleny – NK Nafta Lendava (szlovén I.) 3-4 Gólszerző: Pesti, Kozics, Kócs-Washburn
Paksi FC II. (NB III) – HR-Rent Kozármisleny 1-3 Gólszerző: Major, Pesti, Cipf
Gyirmót FC Győr (NB II) – HR-Rent Kozármisleny 1-2 Gólszerző: Cipf, Kirchner
Gyirmót FC Győr (NB II) – HR-Rent Kozármisleny 1-0
Pinezits Máté vezetőedzőnk így tekint a vasárnapi, Békéscsaba elleni összecsapás elé: „Egy masszív, jó csapat ellen fogunk játszani, és ezt nem az udvariasság mondatja velem! Meg kell nézni az utolsó két bajnokijukat, ahol 6 pontot szerzett a Békéscsaba. A keretüket nézve pedig csak erősítettek, úgyhogy nem lesz egyszerű dolgunk. Mindig felkészülünk az ellenfélből, de próbálunk leginkább magunkra figyelni, ez most is így fog történni!”