
Vasárnap 15:00-kor a Szeged-Csanád Grosics Akadémia otthonában lép pályára a Kozármisleny – írja a cspat weboldala.
Újabb megyeszékhely csapatának otthonában vizitál együttesünk, újabb komoly próbatétel vár labdarúgóinkra.
A jó erőkből álló Szeged ősszel a várakozások alatt szerepelt: előzetesen még a feljutásért folytatott harc egyik lehetséges résztvevőjének tekintették őket, de nem jöttek az eredmények, így a vezetőedzőnek, Michael Borisnak távoznia kellett.
Az ideiglenesen kinevezett tréner, Simon Ádám pedig az őszi fordulókat követően távozott, helyére Aleksandar Jovicot nevezték ki, aki tavaly az NB II-es Haladás vezetőedzője volt.
Jovic a labdabirtokláson alapuló támadófoci híve volt Szombathelyen, így vélhetően Szegeden is valami hasonlóban reménykednek, de főképp abban, hogy jobb eredményekre lesz képes irányításával az együttes.
A Szeged az őszi fordulók végén a megszerzett 19 pontjával a csalódást keltő 10. helyen zárt, közelebb a kieséshez, mint a dobogóhoz.

A tavaszi nyitány jól sikerült számukra, hazai pályán 2-0-ra győzték le a Tatabányát.
Ősszel a két együttes felcserélte a pályaválasztói jogot, így ennek következtében a HR-Rent Kozármisleny ismét idegenbeli mérkőzésen szerepel.
Pinezits Máté együttese Békéscsabán kezdte meg tavaszi szereplését, ahol sikerült vezetést szerezni, de végül 1-1-es döntetlennel távoztunk a viharsarokból. Egy kiesés ellen menekülő csapat otthonában mindig nehéz, ez most sem volt másképp, így a mérkőzés pozitívumaival és 1 ponttal távoztunk.
A Szeged a Tatabánya elleni győzelmet követően a 7. helyre lépett fel, de hazai pályán vélhetően abban reménykednek, hogy ismét eredményesek lesznek, és szépen fokozatosan feljebb tudnak majd lépni.
Ehhez természetesen csapatunknak is lesz egy-két szava, szeretnénk eredményesek lenni a Tisza partján.
A 17. fordulóban megrendezésre kerülő összecsapást Farkas Tibor vezeti, tartalék játékvezetőként Móri Tamás, asszisztensként pedig Nagy Viktor és Dobos Dominik működik közre!