2025-05-31

Ajka látogat Mislenybe!

0
KFC-KAzinbarcika_Golorom_2025_0406_830_470

Három győzelmet követően vasárnap 17:00-kor ismét hazai közönség előtt lépnek pályára Kirchnerék, ellenfelünk az FC Ajka lesz – írja a kozarmislenyfc.hu

A HR-Rent Kozármisleny múlt héten nagyszerű győzelmet aratott, igazi katartikus siker volt, hiszen kiélezett tétmeccsen, egy jó csapatot sikerült legyőzni, nem is akárhogyan: a győztes találatot a 93. percben vittük be, az ellenfélnek már nem is volt lehetősége középkezdésre.

Aki ott volt a mérkőzésen, bizonyára sokáig nem felejti el a találkozót és annak utolsó percét.

A forduló előtt a Kozármisleny és a feljutó helyen álló Kazincbarcika közötti különbség 5 pont volt, de győzelmünkkel 2 pontra csökkent a differencia, ráadásul a Vasas hétfői vereségével „összesűrűsödött” a mezőny, így éles a verseny a dobogós helyekért.

A Kisvárdát, úgy tűnik, nagyon nehéz lesz utolérni, de a 2. és a 3. hely sorsa teljesen nyílt!

Ahogy a tabella elején, úgy a kiesés elkerüléséért is nagy a küzdelem, nagyon sűrű a mezőny, szinte megjósolhatatlan, hogy mely csapatok fognak búcsúzni a másodosztálytól.

10. helyezett FC Ajka, ha nem is élesen, de azért érintett ebben a küzdelemben, hiszen a jelenleg kieső helyen álló Budafokhoz képest csak 4 pont az előnyük, igaz, a 7. helyezett Mezőkövesd is csak 2 pontra van tőlük.

Az FC Ajka csapata felől tulajdonosváltásról szóló hírek érkeztek, Ajka városa a jövőben nem tudja olyan mértékben támogatni a csapatot, mint azt tette a múltban, így új tulajdonost keresnek, ami közel sem könnyű feladat, ráadásul a korábbi ügyvezetőt, Geri Gyulát nemrég leváltották, a költséghatékonyság javítása érdekében érkezett Dr. Soós Imre a helyére.

Nem kérdés, hogy az Ajka bent szeretne maradni, és Schindler Szabolcs távozását követően a korábbi ajkai labdarúgó, az előző szakmai stáb tagja, Gaál Bálint kapott megbízást, hogy minél jobb eredményt érjen el a csapattal.

Az edzőváltás jól sült el, előbb idegenben győzték le a Szegedet, majd hazai pályán a Honvédot. Ezt követően a Kisvárdától és a Vasastól kikaptak, de a következő fordulóban ismét nagyon fontos győzelmet arattak, a közvetlen rivális Budafok otthonából hozták el a 3 pontot.

Múlt vasárnap talán győzelmet vártak maguktól, de végül 0-0-val zárult a sereghajtó Tatabánya elleni összecsapásuk, amiért egyrészt 1 pontot kaptak, másrészt a Tatabányával szemben megmaradt a 7 pontos előnyük, ami jelentősnek mondható.

A kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem és az új vezetőedző miatt is egy motivált Ajkára számíthatunk, aki az elmúlt hetekben okozott komolyabb meglepetéseket.

Az Ajka játékoskerete erős, tapasztalt labdarúgók alkotják, akik közül többen a 2 évvel ezelőtti bronzérmes csapat tagjai is voltak.

Csapatunk a tavaszi gyengébb szereplés után elkapta a fonalat és zsinórban 3 mérkőzést nyert meg. Előbb hazai pályán az életéért küzdő Budafokot, majd idegenben a szintén kiesés elkerüléséért harcoló Tatabányát, múlt héten pedig a már kimondottan feljutást megcélzó Kazincbarcikát győzte le.

Az Ajka elleni mérkőzés sem lesz könnyű, ahogy az NB II-ben minden összecsapás kimenetele megjósolhatatlan, hiszen bárki legyőzhet bárkit!

Csapatunk hazai pályán nagyon jól szerepel, az eddigi 12 mérkőzésből 7-szer győzni tudott, 3 döntetlen mellett csak 2-szer veszített.

Az Ajka elleni siker kulcsa az a hozzáállás lehet, ahogy a Kazincbarcika ellen beleálltak Gajágék a mérkőzésbe!

Labdarúgóink végig élesek, harcosak voltak, nagyon akarták a sikert, aminek meg is lett az eredménye! Ebből a hozzáállásból nem lehet engedni és nem szabad kiengedni sem, mert egy nagyon szép szezon hajrájához érkeztünk és mindenki a maximumot szeretné kihozni a hátralévő fordulókból.

Szerző

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük