

Szakmai életút:
Gazdálkodási területen szerzett diplomámat 2003-ban a Budapesti Gazdasági Főiskolán pénzügyi szakértőként szereztem. Tanulmányaimat 2006-ban folytattam a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán MBA szakirányú menedzser szakon. 2013-ban a PTE Egészségtudományi Karán Egészségügyi Menedzser diplomát (MSc) szereztem, jelenleg pedig a PTE Egészségtudományi Kar PhD jelöltje vagyok.
Az Egészségtudományokban való jártasságom szakmai alapjait a Pécsi Tudományegyetemen tettem le, gazdasági vezetői pozícióba 2004-ben kerültem a Pécsi Tudományegyetem Balesetsebészeti Klinikáján. 2009-től a PTE Klinikai Központ egészségbiztosítási bevételeiért felelős vezetője vagyok. Munkám során kiemelt szakmai tapasztalatokat szereztem az egészségügyi intézmények költségvetésének területein, ahol a pénzügyi gazdálkodás felelőségét megismerhettem.
Szakmai pályafutásom elismeréseképpen 2021-ben Klinikai Központ Elnöki Elismerő Oklevélben részesültem, majd 2024. évben Magyar Köztársasági Bronz Érdemkeresztet vehettem át.
Az Egészségtudomány területén számos tudományos mű került ki a kezeim közül, összes közleményeinek száma 52, melyből 4 tudományos folyóiratcikk, 1 felsőoktatási tankönyvfejezet. Nemzetközi tapasztalatokat szereztem az Oxfordi Egyetem „Practice of Evidence-Based Health Care” egyetemi kreditpontos kurzusán. Szakmai életútamat számos hazai és nemzetközi konferencia részvétel színesíti. Nemzetközi konferenciákon szereztem tapasztalatot Barcelonában és Koppenhágában. 2018-tól az ISPOR nemzetközi tudományos társaságnak a tagja vagyok.
Az egészséggazdaságtani fejlesztési és stratégiai feladatok mentén az évek során több projektben is részt vettem, tagja voltam többek között a „Szervezeti hatékonyság fejlesztése az egészségügyi ellátórendszerben – Területi együttműködések kialakítása”, a „STAY ALIVE”, a „Klinikai kutatások tematikus hálózatának kialakítása és nemzetköziesítése”, a „Gyermek és ifjúságpszichiátriai, addiktológiai és mentálhigiénés ellátórendszer infrastrukturális feltételeinek fejlesztése” projektek munkacsoportjainak.
Az egészséggazdaságtan területén a szakmai fejlődésem folyamatos, az évek során az egyéni szakmai érdeklődésem sikerült összehangolni az intézményi vezetői szerepekkel. Szakmai munkám kiegészült a felsőoktatás területén betöltött pozíciómmal, jelenleg oktatóként is tevékenykedem a PTE Egészségtudományi Kar Egészségügyi Menedzserképző szakon, nemcsak hazánkban, hanem 2024 óta a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központban is.